Küldetésünk facebook

Ahová el szeretnénk jutni

Célunk Cottolengo Szent József szellemében olyan minőségi gondozást nyújtani lakóinknak, amelyben az életüket az utolsó pillanatig értékesnek érzik. Szeretetteljes gondozás mellett, megőrzött képességeikre építve feladatuk van a környezet széppé tételében, a közösség építésében vagy a kapott imaszándékok mentén imaszolgálat végzésében. Célunk, hogy minden lakónk értékesnek érezze az életét az utolsó pillanatig. Mind az időskor krónikus betegségei által, mind a demencia által korlátozott lakóinkra érvényes a fenti célkitűzés. Ennek érdekében folyamatosan tanulunk és képezzük magunkat, és a környezet megtervezését is ennek rendeljük alá.
Szombathelyi Egyházmegye – küldetési nyilatkozat
Hiszünk abban, hogy minden ember okkal született a világra. Istennek különleges ajándékaként az életünk az utolsó pillanatáig értékes itt a földön, és halálunk után valamennyien meghívást kaptunk mennyei hazánkba. Így tekintünk minden lakónkra, akik életüknek csak egy töredékét töltik nálunk, de hordozzák az egészet. Hittel, reménnyel szeretettel állunk mellettük, hogy életük nehéz időszakában segítsünk betölteni szükségleteiket, és emberi méltóságukat megőrizve tiszteletben, szeretetteljes gondozásban legyen részük.



© 2022 Weboldalunk látogatóinak száma: best free website hit counter
Elérhetőségünk: GONDVISELÉS HÁZA Zalaegerszeg Pais D. u.2.
Telefon iroda: 0692/315-141
Telefon nővérpult: 0692/312-198